Varázskert Vendégház Balatongyörök
Bemutatkozás
![Ági és Dimi Ági & Dimi](images/AgiDimi.jpg)
"A te házad a nagyobbik tested. Megnövekszik a nap fényében, és álomra szenderül az éj csöndességében, és álma nem álomtalan."
Kahlil Gibran : A próféta
Isten hozott a Varázskert Vendégház oldalán! A balatongyöröki strandtól 3 percre dús kertek között megbúvó, két külön bejáratú ház áll vendégeink rendelkezésére (60-60m2), 2-2 szoba, felszerelt konyhák, fürdőszobák, fedett teraszok és a gyönyörű külső terek, ahol pihenni lehet az árnyas fák alatt és grillezésre, bográcsozásra is adott a lehetőség. Nagyobb társaságnak is ideális, egyszerre 10-12 főt tudunk vendégül látni.
2011-ben találtunk rá a burjánzó kertben álló szomorú, romos épületre, azonnal megláttuk benne a fantáziát. Az elmúlt évek alatt a két kezünk munkája által újjászületett a ház, most már lelke van, igazi otthon. Olyan befogadó és életteli mint Balatongyörök.
Mediterrán hangulat jellemzi a barátságos utcákat, a főutcán nyírfák köszöntik a látogatót, minden ápolt és tiszta. Érezni az emberek szeretetét Györök iránt. A gyönyörű strand, kellemes éttermek, kávéház, kézműves fagylaltozó, zamatos helyi borok, remek koncertek szolgálják a valódi kikapcsolódást.Itt halad el a balatoni bicikli út, a közelben számtalan lehetőség van a kirándulásra, többek között Keszthely, Szigliget, Badacsony kínálja a látnivalókat.
Ha kellemes kikapcsolódásra, kulturális élményekre, finom ízekre, gyönyörű természeti környezetre, egyszóval valódi pihenésre vágytok, gyertek szeretett falunkba Balatongyörökre.
Szeretettel várunk Benneteket!
Ági és Dimi
Szolgáltatások
Füge ház
Két külön bejáratú szoba nyílik a konyha-étkezőből, az kisebben franciaágy a nagyobbikban franciaágy és egy egyszemélyes ágy is van. A konyhában elektromos főzőlap, sütő, kávéfőző, kenyérpirító, nagy hűtő és a főzéshez szükséges minden felszerelés megtalálható. A fürdőszobában kád van és a mosógépet is lehet használni. A fedett teraszon kinti étkezésre is van lehetőség. Wifi, síkképernyős Tv és műholdas csatornák állnak vendégeink rendelkezésére.
Igény szerint babágyat, babakádat tudunk biztosítani.
![](images/fuge01.jpg)
![](images/fuge02.jpg)
![](images/fuge03.jpg)
![](images/fuge04.jpg)
![](images/fuge05.jpg)
![](images/fuge06.jpg)
Rózsa ház
Egymásból nyílik a két szoba, a nagyobbikban egy extra méretű franciaágy és egy kinyitható kanapé, a másik szobában szintén egy kinyitható kanapé található. A konyha-étkezőben elektromos főzőlap, kávéfőző, kenyérpirító, nagy hűtő és a főzéshez szükséges minden felszerelés megtalálható. A fürdőszobában zuhanyfülke van. A fedett teraszon kinti étkezésre is nyílik lehetőség. Wifi, síkképernyős Tv és műholdas csatornák állnak vendégeink rendelkezésére. Igény szerint babágyat, babakádat tudunk biztosítani.
![](images/rozsa01.jpg)
![](images/rozsa02.jpg)
![](images/rozsa03.jpg)
![](images/rozsa04.jpg)
![](images/rozsa05.jpg)
![](images/rozsa06.jpg)
Kert
A nagy kert csak a vendégek kényelmét szolgálja, a hátsó "nyári konyha" igazi bulizós hely, egy nagyobb társaság is kényelmesen elfér a kinti asztaloknál. Grillező, bogrács, tűzrakóhely, tűzifa is vendégeink rendelkezésére áll.
Kisállatokat előzetes egyeztetés után, szívesen és ingyen fogadunk.
![](images/kert01.jpg)
![](images/kert02.jpg)
![](images/kert03.jpg)
![](images/kert04.jpg)
![](images/kert05.jpg)
![](images/kert06.jpg)
Parkoló
Vendégeink a ház előtti saját parkolónkat tudják használni.
Áraink
- Az árak létszámtól függetlenek, de házanként maximum 5-6 főt tudunk fogadni.
- Nyitva tartás június 1-től szeptember 8-ig.
- Minimális foglalás 2 éjszaka.
- Június, szeptember 33000 Ft/éj/ház
- Július, augusztus 38000 Ft/éj/ház
- Visszatérő vendégeinknek és 5 éjszakánál hosszabb tartózkodás esetén kedvezményt nyújtunk.
Foglalás
Emailben lehet: varazskertguesthouse@gmail.com
Mobil: +36 30 469 4648
Naptár
Június 1-től szeptember 8-ig várjuk vendégeinket, naptárban pirossal jelölve láthatjátok a foglalt időpontokat.
Ajánlatkérés
Galéria
![szoba01.jpg szoba01.jpg](images/szoba01.jpg)
![fuge06.jpg fuge06.jpg](images/fuge06.jpg)
![haloszoba_teknossel.jpg haloszoba_teknossel.jpg](images/haloszoba_teknossel.jpg)
![favicon.jpg favicon.jpg](images/favicon.jpg)
![szoba04.jpg szoba04.jpg](images/szoba04.jpg)
![kert13.jpg kert13.jpg](images/kert13.jpg)
![utcafront.jpg utcafront.jpg](images/utcafront.jpg)
![rozsa06.jpg rozsa06.jpg](images/rozsa06.jpg)
![kert03.jpg kert03.jpg](images/kert03.jpg)
![logo.png logo.png](images/logo.png)
![kert07.jpg kert07.jpg](images/kert07.jpg)
![szentkep.jpg szentkep.jpg](images/szentkep.jpg)
![tajkep.jpg tajkep.jpg](images/tajkep.jpg)
![logo_virag.jpg logo_virag.jpg](images/logo_virag.jpg)
![AgiDimi.jpg AgiDimi.jpg](images/AgiDimi.jpg)
![balaton_telen.jpg balaton_telen.jpg](images/balaton_telen.jpg)
![rozsa03.jpg rozsa03.jpg](images/rozsa03.jpg)
![kert09.jpg kert09.jpg](images/kert09.jpg)
![spaletta.jpg spaletta.jpg](images/spaletta.jpg)
![kert08.jpg kert08.jpg](images/kert08.jpg)
![rozsa02.jpg rozsa02.jpg](images/rozsa02.jpg)
![rozsa01.jpg rozsa01.jpg](images/rozsa01.jpg)
![kert16.jpg kert16.jpg](images/kert16.jpg)
![kert06.jpg kert06.jpg](images/kert06.jpg)
![rozsa04.jpg rozsa04.jpg](images/rozsa04.jpg)
![fuge01a.jpg fuge01a.jpg](images/fuge01a.jpg)
![virag01.jpg virag01.jpg](images/virag01.jpg)
![favicon.png favicon.png](images/favicon.png)
![kert05.jpg kert05.jpg](images/kert05.jpg)
![kert14.jpg kert14.jpg](images/kert14.jpg)
![virag02.jpg virag02.jpg](images/virag02.jpg)
![rozsa05.jpg rozsa05.jpg](images/rozsa05.jpg)
![virag04.jpg virag04.jpg](images/virag04.jpg)
![fuge05.jpg fuge05.jpg](images/fuge05.jpg)
![varazskert_haz_utcarol.jpg varazskert_haz_utcarol.jpg](images/varazskert_haz_utcarol.jpg)
![kert02.jpg kert02.jpg](images/kert02.jpg)
![szoba03.jpg szoba03.jpg](images/szoba03.jpg)
![kert17.jpg kert17.jpg](images/kert17.jpg)
![fuge01.jpg fuge01.jpg](images/fuge01.jpg)
![szoba02.jpg szoba02.jpg](images/szoba02.jpg)
![varazskert_2.jpg varazskert_2.jpg](images/varazskert_2.jpg)
![varazskert.jpg varazskert.jpg](images/varazskert.jpg)
![mosdo.jpg mosdo.jpg](images/mosdo.jpg)
![kert04.jpg kert04.jpg](images/kert04.jpg)
![rozsa08.jpg rozsa08.jpg](images/rozsa08.jpg)
![kert15.jpg kert15.jpg](images/kert15.jpg)
![kert12.jpg kert12.jpg](images/kert12.jpg)
![kertre_kinezve.jpg kertre_kinezve.jpg](images/kertre_kinezve.jpg)
![balatonpart.jpg balatonpart.jpg](images/balatonpart.jpg)
![konyha.jpg konyha.jpg](images/konyha.jpg)
![rozsa07.jpg rozsa07.jpg](images/rozsa07.jpg)
![rozsabokor.jpg rozsabokor.jpg](images/rozsabokor.jpg)
![varazskert_nad.jpg varazskert_nad.jpg](images/varazskert_nad.jpg)
![varazskert_AgiDimi.jpg varazskert_AgiDimi.jpg](images/varazskert_AgiDimi.jpg)
![rozsa04b.jpg rozsa04b.jpg](images/rozsa04b.jpg)
![virag03.jpg virag03.jpg](images/virag03.jpg)
![kert11.jpg kert11.jpg](images/kert11.jpg)
![kert10.jpg kert10.jpg](images/kert10.jpg)
![kert01.jpg kert01.jpg](images/kert01.jpg)
![fuge04.jpg fuge04.jpg](images/fuge04.jpg)
![fuge02.jpg fuge02.jpg](images/fuge02.jpg)
![fuge03.jpg fuge03.jpg](images/fuge03.jpg)
- Ezen a weboldalon nem gyűjtünk semmiféle adatot
- Az oldalon használt cookie-k (sessioncooki) kizárólag a nyelvi beállításokat segíti
- Az elküldött email címeiket nem gyűjtjük és nem tároljuk a kapcsolatunk lezárulása után és harmadik félnek nem adjuk át.
- Harmadik félnek (Social media) nem szolgáltatunk adatot az oldalunkról